miután hazajöttünk visszajöttünk, maradt még valamennyi pénzünk, szóval májkül gondolt egyet, és megvette az ''álmai telefonját'', az iphone-t. sim free-t vettünk [kártyafüggetlen], most o2 van benne, mert az a legjobb szerintem. nem tudom mit írhatnék róla, én imádom. sőt szerelmes vagyok bele, egyszerűen csodálatos kis kütyü, a legjobb létező telefon az egész világegyetemben. már van pár app rajta. persze az első az a gibson app volt, májkülnek. nem tud betelni vele, azon hangolja be az elektromos gitárját. én a skype-ot töltöttem le. az a legjobb, hogy ma úgy beszéltem anyámmal skype-on, hogy közben ballagtam a munkahelyem felé. vettünk hozzá ilyen tokot 26 fontért [!!], kicsit drágállottam, de kell rá, mert ugye üveg a hátlapja, nem akarjuk, hogy berepedjen. nem rendes tok, csak a széleit veszi körbe, a hátulját nem védi, de ha leteszed valahova, akkor maga a telefon nem érintkezik a felülettel*, csak a tok, szóval nem tud karcolódni annyira, és nem csúszik, mert gumis. ma elvittük sétálni a parkba, az alábbi kép is vele készült [az előző bejegyzésben, rólam]. májkül saját elmondása szerint magának vette, de én többet használom, mert nem viszi el dolgozni [fél, hogy baja lesz], én meg egész nap nyomkodom, vagy épp tével beszélgetek:

szóval, hogy a kérésének eleget tegyek újra, leírom, hogy milyen jó fej [mondjuk tényleg az], meg, hogy a doktorátusára készül épp [nem], meg stb stb. kész is :buszke:
*azért milyen durva már, hogy magyarul nem jutott eszembe a ''felület'' szó, csak angolul, ezért kiszótáraztam, ja ez nem az első ilyen eset. :lame:
)
Sima fekete. Azt is elfelejtettem megirni, hogy a telefon mennyibe kerult, az meg £610 volt, 32 gigas. Arrol nem is beszelve, hogy amikor megvettuk azt a bumper tokot, vagy fel orat alltunk sorba erte, annyian voltak a boltban. Meg jo, hogy a telefont netrol rendeltuk...
Jéézus, nagyon drága. Én 440-ért vettem a telefonomat anno, igaz, O2-függő. És csak 16 gigás. De akkor is.
na, de ez mégis csak 32 gigás, meg kártyafüggetlen. szóval, azért volt ilyen drága. mondom, én csak a bumper tokért sajnáltam kiadni azt a 26 fontot... leesett kicsit az állam, hogy egy egyszerű műanyag szarért ennyit kell fizetni...
Valószínűleg találhattatok volna valami hasonlót az Amazonon olcsóbbért, bár az nem ugyanaz.
áh, én ilyenben mindig a legjobbat akarom. mert tudom, hogy bár drága, de megéri. csak egyszer kell megvenni, és nem lesz később semmi baja. most vennék egyet amazonról, lehet, hogy két év múlva tönkremenne.
Hú, az én telómhoz 15 fontért akartak tokot, borítót vagy mit adni a boltban. Végül amazonról rendeltem egyet 3 fontért. :)
cssaakkkk 3 font?? áh, lehet, hogy nekünk is onnan kellett volna rendelnünk... O__o
Én a gumibőrt 20 fontért vettem az Apple boltban, aztán láttam olyanokat 1 fontért az Amazonon...
@Sparrow szívás, én meg se merem nézni, hogy ez a bumper mennyi lenne... kicsit idegesítő azért...
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk, vagy kihúzzuk. A mail cím megadása kötelezõ, de ne félj, nem mutizom meg senkinek. Ha freeblogos vagyol véretlenül, itt bebizonyíthatod.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel, vagy ahhoz, hogy kinyomozzam, hogy hol lax, de ne félj.
Tehát egy Bumper tokot vettetek hozzá? Az ilyen drága? :O Milyen színű?